2015. május 30., szombat

Ecetes jégcsapretek saláta sárgarépával

A jégcsapretek fogyasztása - emésztést segítő, illetve enyhe vízhajtó hatása miatt - fogyókúrázóknak, diétázóknak kifejezetten ajánlott. E jótékony hatások mellett a jégcsapretek kalóriaszegény, ugyanakkor magas a rosttartalma. Emellett A-, B- és C-vitaminban, illetve kalciumban, vasban és foszforban gazdag. Íme egy jégcsapretek saláta recept, amely segít beilleszteni ezt a fontos zöldséget az étrendünkbe:




Hozzávalók:

  • 1 közepes jégcsapretek
  • 1 közepes sárgarépa
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 teáskanál ecet
  • 1 evőkanál citromlé
  • 1-2 evőkanál eritritol
  • 1 evőkanál morzsolt petrezselyem
  • Bors

Elkészítés:


Hámozzuk meg a jégcsapretket és a sárgarépát, majd nagylyukú sajtreszelőn reszeljük le őket. Egy tálkában keverjük össze az olívaolajat, az ecetet, a citromlevet, a finomra aprított fokhagymát és az eritritolt, majd öntsük a zöldségekhez. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, majd szórjuk meg petrezselyemmel. Hűtőben hagyjuk állni min. 15 percig, hogy összeérjenek az ízek.

Kellemes időtöltést, jó étvágyat kívánok! :)

2015. május 29., péntek

Diós brownie szénhidrátszegényen

Ezt a diétás diós brownie-t lelkiismeret-furdalás nélkül fogyaszthatja mindenki - beleértve a szénhidrátcsökkentett / Atkins étrendet folytatókat is. Egy szelet szénhidráttartalma csupán 2,1 g (a kalória tartalma is alig több, mint 200 g); így ezzel a süteménnyel nem kell lemondania az édes falatokról a fogyókúrázóknak sem!


Hozzávalók:


  • 100 g magas kakaótartalmú (min. 70%-os), hozzáadott cukrot nem tartalmazó étcsokoládé
  • 200 g teavaj
  • 3 evőkanál eritritol
  • 4 egész tojás
  • 30 g mandula liszt
  • 1 dl víz
  • 2 teáskanál vanília aroma
  • 100 g dióbél
  • Margarin (a tepsi kikenéséhez)


Elkészítés:

Első lépésként melegítsük elő a sütőt 180 fokra; illetve kenjünk ki egy kisebb méretű tepsit margarinnal.

A durvára tört csokoládét vízgőz fölött, folyamatos kevergetés mellett olvasszuk meg. Ezután tegyük félre, és hagyjuk hűlni. Ezalatt robotgép segítésével keverjük krémesre a teavajat az eritritollal, majd egyesével keverjük hozzá a tojásokat is. Öntsük hozzá a lehűlt csokoládét, majd keverjük jól össze. Adjuk hozzá a mandulalisztet, a vizet és a vanília aromát, illetve édesítsük még némi eritritollal, ha szükséges. Addig keverjük, míg szép, homogén masszát nem kapunk.

Öntsük bele a kivajazott tepsibe, simítsuk el a tetejét. majd szórjuk meg a kis darabokra tört dióval. Légkeveréses módban süssük kb. 20-25 percig. 16 szelet lesz belőle.

Kellemes időtöltést, jó étvágyat kívánok! :)

2015. május 26., kedd

Ínyenc snack saláta (baconos-sonkás friss saláta főtt tojással)

Ez a saláta ismerős lehet a McDonald's salátakínálatában jártas olvasók számára. Talán ez a legkevesebb - kb. 5 g - szénhidrátot tartalmazó étel - az egyébként egészségesnek nem nevezhető - kínálatukban. Az ötlet viszont jó, és könnyedén kivitelezhető otthon. A pirított baconnel, sonkával és főtt tojással gazdagított saláta akár egy könnyű ebédként is megállja a helyét.



Hozzávalók (2 adag):

  • 6 szelet bacon
  • 6 szelet sonka
  • 2 db főtt tojás
  • 1 db paradicsom
  • 1/4 kígyóuborka
  • Kb. 150 g vegyes salátakeverék
  • 10 dkg reszelt sajt

Elkészítés:

A vékony csíkokra vágott bacon szalonnát zsiradék hozzáadása nélkül pirítsuk meg. Közben a sonkát is csíkozzuk fel, a főtt tojást pedig vágjuk cikkekre.

Ezután nincs más hátra, mint egy tálkát kibélelni az apró darabkákból álló salátakeverékkel, majd ízlés szerint hozzáadni a sonkát, a pirított bacont, a tojást, valamint az uborkaszeleteket és a paradicsom cikkeket. Végül szórjuk meg az egészet reszelt sajttal.

Kellemes időtöltést, jó étvágyat kívánok! :)

2015. május 25., hétfő

Blogkóstoló 23. - Sorsolás

Kedves játékos kedvű gasztrobloggerek! :) A 23. Blogkósoltó sorsolása megtörtént, melynek eredménye az alábbiakban látható. Mint ahogy korábban már megszokhattuk, mindenkinek a listán alatta szereplő blogról kell sütnie, főznie valamit - a lista végén szereplő bloggernek az első helyen szereplő oldalról. 

A legfontosabbak dióhéjban:

Beküldési határidő:

2015. június 28. (vasárnap) 23:59


A bejegyzésekre mutató linkeket kérlek, 
szenhidratnelkul@gmail.com e-mail címre küldjétek!

(Ugyanebben az e-mail-ben jelezzétek kérlek,
ha szívesen lebonyolítanátok a következő fordulót.)



23. Blogkóstoló - Sorsolás:


  1. Konyhavirtuóz
  2. Melinda
  3. Süni
  4. Okki
  5. Tímea
  6. Éva
  7. Ágnes
  8. Kisildi
  9. Danadi
  10. Atkins Recepttár
  11. Annamária
  12. Chef Viki
  13. Tortafüggő Marisz
  14. Boglárka
  15. Mézeskalács
  16. Marti M
  17. Lívia
  18. Böbe
  19. Ildikó
  20. Márti
  21. Pitelány
  22. Zsuzsanna
  23. Sherpa Konyhája
  24. Andrea
  25. Csigabige
  26. Ági
  27. Teller-cake
  28. Bogi
  29. ChéfTündér
  30. Olgis 

(Ha netán valaki kimaradt, jelezze felém!)

Nagyon várom minden gasztroblogger/gasztrobloggerína alkotását! :)
Kellemes főzőcskézést. jó játékot kívánok!

A lényeg még egyszer:

Beküldési határidő:

2015. június 28. (vasárnap) 23:59


A bejegyzésekre mutató linkeket kérlek, 
szenhidratnelkul@gmail.com e-mail címre küldjétek!

(Ugyanebben az e-mail-ben jelezzétek kérlek,
ha szívesen lebonyolítanátok a következő fordulót.)


2015. május 23., szombat

Tejfölös uborkasaláta

A tejfölös uborkasaláta az Atkins diéta - és más szénhidrátcsökkentett étrend - alatt kiváló köret sült húsok mellé. Az uborka-só-tejföl kombinációból percek alatt összedobható saláta egy kevés fokhagyma és bors hozzáadásával még pikánsabbá tehető.


Hozzávalók:


  • 1 kígyóuborka
  • 2 gerezd fokhagyma (elhagyható)
  • Bors
  • 2 dl tejföl


Elkészítés:


A gondosan megmosott uborkát uborkagyalu segítségével vágjuk vékony karikákra. Adjuk hozzá a finomra aprított fokhagymát, majd alaposan sózzuk be. Kb. 30 percig hagyjuk állni, hogy levet ereszthessen. Ez idő leteltével keverjük a tejfölt az uborkához, majd ízlés szerint ízesítsük sóval egy pici frissen őrölt borssal. (Az uborka levét leönteni nem szükséges, mert így a vitaminok a salátában maradnak, és a tejfölös dresszing is lucskosabb lesz.) Tálaláskor hintsük meg egy kevés pirospaprikával díszítésként.

Kellemes időtöltést, jó étvágyat kívánok! :)

2015. május 22., péntek

Négysajtos csirkemell (csirke quattro formaggi mártással)

Az Olaszországot idéző, illatos négysajtos csirkemell (quattro formaggi szósszal) egy nagyon egyszerű, ámde annál izgalmasabb ízvilágú étel. Olyan omlós, hogy az első falat után azon kaphatjuk magunkat, hogy szinte szétolvad a szánkban a husi... Köretként párolt zöldségek vagy zöldségpürék (pl. zellerpüré) illenek hozzá.


Hozzávalók:

  • 60 dkg csirkemellfilé 
  • 25-30 dkg sajt vegyesen, pl.:
    • 10 dkg trappista sajt (reszelve)
    • 10 dkg edami sajt (reszelve)
    • 5 dkg füstölt sajt (reszelve)
    • 3 dkg márvány sajt (reszelve)
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 3 dl tejszín
  • Só 
  • Bors
  • Szerecsendió 
  • Kakukkfű 
  • Olaj vagy zsír

Elkészítés:

A megtisztított csirkemellet vágjuk vékony szeletekre. Klopfoljuk ki kissé a hússzeleteket, majd ízesítsük őket sóval, borssal ízlés szerint. Helyezzük a szeleteket olajjal vagy zsírral kikent tepsibe szorosan egymás mellé. 

Közben készítsük el a sajtmártást. A finomra aprított fokhagymát egy evőkanálnyi olajon dinszteljük meg (nagyon rövid ideig), majd adjuk hozzá a tejszínt. Miután felforrósodott a tejszín, adjuk hozzá a reszelt sajtokat, majd addig kevergessük, amíg el nem olvadnak a sajtok és homogén mártást nem kapunk. Ekkor ízesítsük sóval, frissen őrölt borssal, szerecsendióval és kakukkfűvel ízlés szerint. 

Végül öntsük a sajtmártást a csirkemell szeletekre. 200 fokra előmelegített sütőben, légkeveréses módban, alufólia alatt süssük kb. 40 percig.

Kellemes időtöltést, jó étvágyat kívánok! :)

2015. május 21., csütörtök

Pikáns sárgarépa krémleves gyorsan, egyszerűen

Ezt az izgalmas fűszerezésű sárgarépa krémlevest garantáltan fogja szeretni az is, aki egyébként nem rajong a sárgarépáért. A hagyományos krémlevesek közül nem csak élénk sárga színével tűnik ki, hanem a curry-koriander-gyömbér hármasának köszönhetően intenzív ízvilága is egyedivé teszi. Különlegesen finom, ráadásul nagyon gyorsan és egyszerűen elkészíthető.


Hozzávalók (2-3 adag):


  • 3 közepes sárgarépa
  • 1 pici (vagy egy fél) fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 4 dl víz
  • 1 db erőleves kocka
  • 1,5 dl tejszín
  • Bors
  • Fél evőkanál morzsolt koriander levél
  • Fél evőkanál curry por
  • 1 teáskanál őrölt gyömbér
  • Bacon szalonna szeletek (szeletekben vagy vékony csíkokra vágva)
  • Reszelt sajt


Elkészítés:


A megtisztított, megpucolt sárgarépákat és a vöröshagymát vágjuk kis kockákra, a fokhagymát pedig aprítsuk finomra. Tegyük fel főni a zöldségeket 4 dl vízben. Adjuk hozzá a leveskockát is. Fedő alatt addig főzzük, amíg a zöldségek megpuhulnak. Ekkor botmixer segítségével turmixoljuk össze, majd folyamatos kevergetés mellett adjuk hozzá a tejszínt. Ízesítsük ízlés szerint sóval és frissen őrölt borssal, valamint adjuk hozzá a koriandert, a curry port és a gyömbért. Forraljuk jól össze, majd tálaljuk reszelt sajttal és pirított bacon szalonnával.

Hogy vegyek koriander levelet?

Saját tapasztalataim szerint az áruházakban elérhető "hagyományos" fűszermárkák (Horváth Rozi, Lucullus, Kotányi, stb.) kínálatából hiányzik a koriander levél (lehet, hogy van - én nem találtam...). Koriander magot lehet kapni szinte bárhol, de eltérő íze miatt ez nem helyettesíti a levelet. Bio- és gyógynövény boltokban érdemes ezt a fűszert keresni - én is egy ilyen üzletben vettem a képen látható morzsolt koriander levelet.

Kellemes időtöltést, jó étvágyat kívánok! :)


2015. május 18., hétfő

"Atkins édesség" #18 - Étcsokoládés bonbon (natúr és kókuszkrémmel töltött)

E bonbon ötlete akkor merült fel bennem, mikor a korábban bemutatott trüffel golyót kóstolgattam... Gondoltam, ha golyóként működik, miért ne lehetne belőle formázott bonbon-okat készíteni?! S ha már lúd, akkor ugye legyen kövér - ezért nem csak natúr csokoládés bonbon-t készítettem, hanem néhány kókuszkrémmel töltött változatot is. Azt hiszem, a képek magukért beszélnek - és épp olyan finomat lettek ezek a kis formázott csokifalatkák, mint amilyen mutatósak is! :) (Mind a töltött, mind a töltetlen bonbon-ok szénhidrát-tartama csupán kb. 4 g / db.)


Hozzávalók:


Csokoládéhoz:

  • 1 vaníliarúd
  • 1,5 dl 20%-os főzőtejszín
  • 200 g magas kakaótartalmú (min. 70%-os), hozzáadott cukrot nem tartalmazó étcsokoládé
  • 30 g vaj


Kókuszkrémes töltelékhez:

  • 5 evőkanál 20%-os főzőtejszín
  • 1 evőkanál eritritol
  • 5 evőkanál kókuszreszelék
  • 10 g vaj


Elkészítés:


A csokoládé elkészítéséhez ezúttal is Stahl Judit trüffel golyó receptjét használtam.

Először a vaníliarúdból kaparjuk ki a kis fekete szemcséket. Egy kisebb lábasba öntsük bele a tejszínt, és adjuk hozzá a vaníliaszemeket a kikapart vaníliarúddal együtt. Forraljuk fel, majd a tűzről levéve hagyjuk állni min. fél órán át, hogy a vanília jól átjárja a tejszínt.

Gőz fölött olvasszuk meg a darabkákra tört csokoládét, majd a tűzről levéve keverjük hozzá a vajat. Szűrőn át öntsük a vajas csokoládéhoz a tejszínt (a vaníliarudat dobjuk ki).

A bonbon-okhoz szükségünk lesz egy kifejezetten arra alkalmas bonbon formába, vagy szilikonos jégkocka készítőre, vagy üres (pl. konyakmeggyes) bolti bonbon műanyag tartójára.

Töltetlen bonbon:

Egyszerűen csak öntsük a csokikrémet a kívánt a formába, majd hűtőben hagyjuk megdermedni.

A töltetlen bonbon-okhoz én szilikonos jégkocka készítőt használtam. Könnyen ki lehetett nyomni a formából a csokikat.

Töltött bonbon:

A csokimasszával vékonyan kenjük ki a (lehetőleg nagyobb méretű) formákat úgy, hogy az oldalukat is bevonjuk. (Én egy régi konyakmeggyes bonbon műanyag tartóját használtam.) Hűtőben hagyjuk állni, amíg elkészítjük a kókuszos tölteléket.

A töltelékhez gőz fölött főzzük össze a tejszínt az eritritollal, majd keverjük bele a kókuszreszeléket. A tűzről levéve adjuk hozzá a vajat is.

A már előkészített csoki burkokat töltsük meg azok háromnegyedéig ezzel a kókuszos krémmel, majd vonjuk be a tetejüket csokival. Hűtőben hagyjuk megdermedni.

Kellemes időtöltést, jó étvágyat kívánok! :)

2015. május 15., péntek

"Atkins édesség" #17 - Császármorzsa zabkorpával (szénhidrátszegény, diétás)

Ez a diétás császármorzsa egy újragondolt palacsinta recepttel indult... :) (Tudniillik, a császármorzsa palacsintatésztán alapul.) Amikor a palacsintatészta az első adagnál megadta magát, úgy döntöttem, hogy némi átalakítással csinálok belőle egy jó kis császármorzsát. A végeredmény egy nem csupán finom, hanem egyben szénhidrátszegény desszert (kb. 13 g ch / adag), ami akár édes főételként is megállja a helyét.

Hozzávalók (4 adag):

  • 7 dkg mandulaliszt
  • 7 dkg zabkorpa
  • 1,5 dl tejszín
  • 1,5 dl víz
  • 3 tojás
  • 1 csipet só
  • 5 evőkanál eritritol
  • 1 teáskanál vanília aroma
  • Fél citrom reszelt héja
  • 2 evőkanál vaj (1 evőkanál a tésztához, 1 evőkanál a sütéshez)

Elkészítés:

A lisztet, a zabkorpát, egy evőkanálnyi olvasztott vajat, a tejszínt és a vizet keverjük jól össze, majd hagyjuk állni legalább 1 órán át, hogy a zabkorpa kicsit megszívja magát. Közben keverjük habosra a tojások sárgáját az eritritollal, majd a pihentetés leteltével adjuk hozzá a zabkorpás keverékhez. Reszeljük bele a fél citrom héját, majd keverjük hozzá a vanília aromát is. A tojások fehérjét egy csipet sóval verjük habosra, majd egy fakanál segítségével óvatosan forgassuk bele a zabkorpás masszába.

Egy evőkanálnyi vajat olvasszunk meg egy nagyobb serpenyőben, majd öntsük bele a masszát. Közepes tűzön addig pirítsuk, amíg az alsó fele megbarnul. Ekkor 6-8 szeletre vágva fordítsuk meg, majd falapát segítségével szaggassuk kisebb darabokra. Végül - időnként megkeverve - pirítsuk az egészet szép aranybarnára. Pár perc pihentetés után porrá darált eritritollal (és esetleg egy kevés cukormentes lekvárral) tálaljuk.

Fontos:

Egy adag császármorzsa kb. 13 g szénhidrátot tartalmaz; ezért az Atkins diéta első szakaszában lévők fokozott figyelemmel, inkább a könnyebb napokon fogyasszák - elsősorban feltét nélkül. (Így is nagyon finom!)

Aki nem az első szakaszban jár (vagy kevésbé fontos számára a szénhidrátbevitel drasztikus csökkentése), kiegészítheti egy kis lekvárral, vagy még a sütés elején megszórhatja a masszát pár szem aszalt gyümölccsel (pl. meggyel vagy mazsolával). (Ez természetesen növeli a desszert szénhidrát-tartalmát.)

Én egy adaghoz egy evőkanálnyi natúr erdei feketegyöngy lekvárt tálaltam. (Ez a lekvár egy Aggtelekről származó natúr készítmény, amely nem tartalmaz hozzáadott cukrot, adalékanyagot és tartósítószert.)

Kellemes időtöltést, jó étvágyat kívánok! :)

2015. május 12., kedd

3 egészséges alternatíva krumplipürére (szénhidrátszegény burgonyapüré helyettesítők)

Ki ne szeretné a burgonyapürét?! Ám annak magas szénhidráttartalma miatt az Atkins diéta alatt és egyéb szénhidrátcsökkentett életmód esetén kerülendő. Az alábbiakban 3 alacsony szénhidráttartalmú zöldségpüré receptje látható, amelyekkel kiválóan helyettesítheted a hagyományos törtkrumplit. 

A krumplipüré helyettesítésére gondolván legtöbbünknek talán a karfiolpüré juthat eszébe... Ez egy nagyszerű megoldás lenne, sokan azonban - a családom férfitagjait is beleértve - nem rajonganak ezért a zöldségért, ezért ennek felhasználása nélkül készültek az alábbi színes és különlegesen finom köretek.


1. Zsályás zellerpüré | 2. Pasztinákos répapüré | 3. Krémes brokkolipüré


1. Zsályás zellerpüré


Mind megjelenésében, mind ízvilágában ez áll a legközelebb a hagyományos burgonyapüréhez. A tejszínnek és a vajnak köszönhetően krémes és lágy állagú ez a zöldségpüré, és harmonikus fűszerezése révén nem erőteljes benne a zeller íze. Véleményem szerint tökéletesen helyettesíti a krumplipürét. :)


Hozzávalók:

  • 1 nagy fej zellergumó
  • 1 pici (vagy egy fél) fej vöröshagyma
  • 1 nagy gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál teavaj
  • 2 evőkanál 20%-os tejszín 
  • 0,5-1 evőkanál morzsolt zsálya 
  • 1 evőkanál ételízesítő 
  • Bors 


Elkészítés:

Hámozzuk meg a zellert, majd vágjuk kisebb kockákra. A vöröshagymát is kockázzuk fel, a fokhagymát pedig aprítsuk finomra. Tegyük a zöldségeket bő, forrásban lévő, ételízesítős vízbe, és főzzük kb. 30 percig (amíg a zeller jó puha és villával könnyedén vágható lesz). Miután megfőtt, egy fedő segítségével öntsük le a megmaradt lét. Adjuk hozzá a vajat és a tejszínt, majd egy botmixer segítségével turmixoljuk össze. Keverjük hozzá a zsályát, majd ízlés szerint ízesítsük sóval, borssal. 

2. Pasztinákos répapüré


A pasztinák a zellerfélék családjába tartozó, a sárgarépával rokon gyökérzöldség, amely kiváló alternatívája a burgonyának. Gyökere a petrezselyemnél gazdaságosabb, édeskés, sima felületű és fűszeres ízű. Sárgarépával vegyítve igazán különleges, finom, édesen fűszeres püré készíthető belőle - habár ízvilága és színe alapján kevésbé hasonlít a hagyományos krumplipüréhez. 


Hozzávalók:

  • 2 közepes pasztinák 
  • 2 közepes sárgarépa 
  • 3 evőkanál olíva olaj 
  • 1 evőkanál morzsolt kakukkfű 
  • 1 evőkanál ételízesítő 
  • Bors


Elkészítés:

Hámozzuk meg a pasztinákokat és a sárgarépákat, majd vágjuk őket kis kockákra. Tegyük a zöldségeket bő, forrásban lévő, ételízesítős vízbe, és kb. 15 perc alatt főzzük puhára őket. Miután megfőttek, egy fedő segítségével öntsük le róluk a megmaradt levet. Adjuk hozzá az olíva olajat, majd egy botmixer segítségével turmixoljuk össze. Keverjük hozzá a kakukkfüvet, majd ízlés szerint ízesítsük sóval, borssal.


3. Krémes brokkolipüré 


Tapasztalataim szerint a brokkoli - a karfiolhoz hasonlóan - egy igen megosztó zöldség. Aki azonban szereti a brokkolival készülő ételeket, ezt a pürét is imádni fogja! Fűszeres íze és élénk zöld színe ugyan eltér a hagyományos burgonyapürétől; ám ettől függetlenül nagyon jól illik húsok mellé köretként.


Hozzávalók:

  • 1 fej brokkoli (vagy kb. 40-50 dkg mirelit brokkoli)
  • 1 pici (vagy egy fél) fej vöröshagyma 
  • 1 nagy gerezd fokhagyma 
  • 1 teáskanál ételízesítő
  • Bors 
  • Szerecsendió
  • 1 csapott evőkanálnyi teavaj 


Elkészítés:

A megtisztított, rózsáira szedett brokkolit, a felkockázott vöröshagymát és a finomra aprított fokhagymát tegyük fel főni 2 dl liter ételízesítős vízben. Adjunk hozzá ízlés szerint sót, borsot és szerecsendiót. Forraljuk jól össze úgy, hogy a főzés végére a levét elfője. Amikor a zöldségek megpuhultak, keverjük bele a vajat, majd botmixer segítségével turmixoljuk össze.

Kellemes időtöltést, jó étvágyat kívánok! :)

2015. május 11., hétfő

Tojáskrém, avagy hagymás-tojásos szendvicskrém

Elsősorban reggelire vagy vacsorára ajánlom ezt a nagyon finom és könnyű hagymás-tojásos szendvicskrémet. Amellett, hogy megbolondíthatjuk vele a hagyományos reggeli- és vacsoraízeket, ez az étel tökéletes módja az esetlegesen megmaradt főtt tojások felhasználásának (pl. a húsvét utáni időszakban).


Hozzávalók:


  • 8 db tojás
  • 3 evőkanál tejföl
  • 3 evőkanál majonéz
  • 1 evőkanál mustár
  • 1 evőkanál margarin
  • 1 kis fej lilahagyma
  • Bors
  • Petrezselyem

Elkészítés:

Főzzük meg a tojásokat. Vágjuk a főtt tojásokat apró kockákra, majd törjük finomra egy villa segítségével. Adjuk hozzá az apró kockákra vágott lilahagymát, a margarint, a tejfölt, a majonézt és a mustárt, majd keverjük jól össze az egészet. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, majd hűtőben hagyjuk állni min. 4 órán át, hogy jól összeérjenek az ízek.

Teljes kiőrlésű Abonett kenyérre kenjünk belőle ízlés szerint, díszítésként hintsük meg egy csipet aprított petrezselyemmel és már fogyasztható is!

Kellemes időtöltést, jó étvágyat kívánok! :)

Ihlette: http://www.nosalty.hu/recept/lilahagymas-tojaskrem


2015. május 9., szombat

Blogkóstoló 23. - Kiírás

Szeretettel köszöntök minden játékos kedvű gasztrobloggert az immáron hagyományosan megrendezésre kerülő Blogkóstoló 23. fordulóján! :) A stafétát az előző forduló nagyszerű háziasszonyától, Bogitól, a Vöröskaktusz c. blog írójától kaptam - amit ezúton is szeretnék megköszönni!

A legfontosabbak dióhéjban:


Jelentkezési határidő:

2015. május 24. (vasárnap) 23:59


Jelentkezni lehet:
E bejegyzés alatt hozzászólásban, vagy írj e-mail-t a szenhidratnelkul@gmail.com címre!




Mi a Blogkóstoló?

A blogkóstoló egy főzéssel kapcsolatos játék, aminek a lényege, hogy a sorsolást követően minden részvevő a neki sorsolt blogról elkészít egy ételt, majd a receptet 1-2 fénykép kíséretében a saját blogján egy bejegyzésben közzéteszi. (Némi apró változtatás természetesen megengedett a receptben, hiszen nem egyforma az ízlésvilágunk.) A közzétett bejegyzésre mutató linket el kell küldeni az aktuális háziasszonynak, aki a határidő leteltével egy összefoglalót publikál a játék során elkészített finomságokról.

Az első versenyemre nagy-nagy lelkesedéssel csöppentem bele, hiszen fantasztikus kezdeményezésnek tartom ezt a játékot! :) Igazán jó arra, hogy a gasztrobloggerek közösségét összehozza. Mindenkinek, "régi motorosoknak" és lelkes újoncoknak is csak ajánlani tudom! :)

Miért jelentkezz?

Minden gasztrobloggernek megéri részt venni a Blogkóstolón, mert...

  • nagyon izgalmas más profi- vagy hobbiszakácsok gyöngyszemeit böngészni;
  • feldobhatod a blogod egy ilyen "játékos" bejegyzéssel;
  • friss receptötleteket gyűjthetsz és új finomságokkal lepheted meg magad és a családodat;
  • legalább 2 másik oldalon (az én blogomon és a párod oldalán) írnak majd rólad.
Szóval csak bátorítani tudok mindenki, hogy jelentkezzen! :)


Ki jelentkezhet?

2015. május 24. (vasárnap) 23:59-ig várom azok jelentkezését, akik...

  • rendelkeznek egy magyar nyelvű, gasztronómiai (vagy egyéb) témájú bloggal;
  • olyan blog-ot működtetnek, amelyen legalább 30 ételrecept szerepel (hogy a kisorsolt pár biztosan találjon számára megfelelő ételt);
  • vállalják, hogy határidőig elkészítik, közzéteszik, és e-mail-ben elküldik nekem a kisorsolt blogon felfedezett ételt.

Nincs saját blogom, de szeretnék játszani. Mit tegyek?
Akkor is várom a jelentkezésed, ha nincs saját blogod, vagy kevesebb, mint 30 recept van az oldaladon. Ez esetben Te nem fogsz részt venni a hagyományos értelemben vett sorsoláson; viszont Te is fogsz kapni egy véletlenszerűen kiválasztott blogot, ahonnan süthetsz-főzhetsz. :)

Hogyan jelentkezzek?

E bejegyzés alatt hozzászólásban, vagy a szenhidratnelkul@gmail.com-ra küldött e-mail-ben írd meg a blogod nevét és hogy részt kívánsz venni a játékban. Ilyen egyszerű egész! :)

Mikor lesz a sorsolás?

2015. május 25-én sorsolok, majd egy bejegyzésben közzéteszem, hogy kinek melyik blogról kell sütnie/főznie valamit, és hogy azt meddig kell a saját blogján publikálnia.


Nagyon várom minden gasztroblogger/gasztrobloggerína jelentkezését! :)
Bízom benne, hogy jó sokan részt vesztek ismét ezen a játékon, és tovább öregbítjük a Blogkóstoló hírét! :)

A lényeg még egyszer:


Jelentkezési határidő:

2015. május 24. (vasárnap) 23:59


Jelentkezni lehet:
E bejegyzés alatt hozzászólásban, vagy írj e-mail-t a szenhidratnelkul@gmail.com címre!



2015. május 8., péntek

Tonhalfasírt (szénhidrátmentes)

Érdemes időnként beiktatni a tonhalat az étrendünkbe, hiszen kiváló fehérjeforrás, amely nélkülözhetetlen ásványi anyagokat, szelént, magnéziumot, B3-, B6-, B1- vitaminokat, valamint omega-3 zsírsavat tartalmaz. Íme egy recept, amely bemutatja, hogyan készítsünk tonhal konzervből gyorsan és egyszerűen szinte 0 g szénhidrátot tartalmazó halfasírtot. 



Hozzávalók:

  • 180-200 g töltőtömegű tonhal konzerv
  • Fél fej vöröshagyma 
  • 1 nagy gerezd fokhagyma 
  • 1 tojás 
  • Oregánó
  • Bors
  • Olaj

Elkészítés:



A tonhal konzervekről csöpögtessük le a lét. Közben vágjuk apró kockákra a hagymát, majd egy tálban keverjük össze a halat és a hagymát. Adjuk hozzá a finomra aprított fokhagymát és a tojást, majd ízesítsük oregánóval, sóval és borssal ízlés szerint. Jól keverjük össze az egészet, majd formázzunk a halas masszából közepes méretű lapos fasírtokat. Forró olajban szépen süssük át a húspogácsák mindkét oldalát. 

Kellemes időtöltést, jó étvágyat kívánok! :)

2015. május 7., csütörtök

"Atkins édesség" #16 - Túrófánk zabkorpával szénhidrátszegényen

Ez a recept anyukám hagyományos túrófánkjának lisztmentes változata. A zabkorpának köszönhetően igazán légies és könnyű, ugyanakkor igen laktató lesz a fánk. Atkins diéta és szénhidrátcsökkentett étrend alatt is fogyasztható, hiszen a teljes adag ch-tartalma kb. 31 g; ami azt jelenti, hogy - 15 db-bal számolva - egy fánk mindössze 2,09 g szénhidrátot tartalmaz. Nagyon finom, megéri kipróbálni! :)


Hozzávalók:

  • 250 g félzsíros túró
  • 2 evőkanál eritritol
  • 2 teáskanál vanília aroma
  • Fél csomag sütőpor
  • 1 csipet só
  • 1 tojás
  • 6 evőkanál zabkorpa
  • Olaj (a sütéshez)


Elkészítés:

Keverjük össze a hozzávalókat egy tálban, majd bő, forró olajba kanállal szaggassunk kis gombócokat a masszából. Néha-néha megforgatva süssük készre őket. Tálaláskor porrá darált eritritollal hintsük meg a fánkokat.

Kellemes időtöltést, jó étvágyat kívánok! :)

2015. május 6., szerda

Csirkemell csíkok szezámmagos tojásbundában

Az a fránya panír... ki ne szeretné? :) Sajnos azonban a szénhidrátszegény diétával nehezen összeegyeztethető... Többször tettem már kísérletet egy-egy alacsony szénhidráttartalmú panír elkészítésével, de úgy érzem, ez a tojásbunda az igazi! :) Az étel fűszerezése nemesen egyszerű; ám formabontó alakja játékossá teszi ezt a csirkeételt.


Hozzávalók:

  • 500 g csirkemellfilé
  • 2 tojás
  • Mandulaliszt (kb. 50 g)
  • Só 
  • Bors
  • Szezámmag (kb. 2 evőkanál)
  • Olaj

Elkészítés:

A megtisztított csirkemellet vágjuk kétujjnyi vastag, hosszú csíkokra. Klopfoljuk ki kissé a hússzeleteket, majd ízesítsük őket sóval, borssal ízlés szerint. Közben készítsük elő a panír alapanyagait: öntsük ki egy tányérba a mandulalisztet, valamint verjük fel a tojásokat, sózzuk meg, és adjuk hozzá a szezámmagot. A húsokat először forgassuk bele a mandulalisztbe, majd a szezámmagos tojásba. Végül bő, forró olajban süssük a húsok mindkét oldalát aranybarnára.

Kellemes időtöltést, jó étvágyat kívánok! :)

2015. május 5., kedd

Stefánia vagdalt, avagy tojással töltött fasírt

A stefánia vagdalt (vagy más néven: tojásos fasírt) egy sokak által kedvelt darált húsos étel, amely akár melegen, akár hidegen is fogyasztható. A hagyományos receptben szereplő kenyér elhagyásával a szénhidrátszegény / Atkins étrendbe is könnyedén beilleszthető; így bátran ajánlom ezt az ételt ebédre vagy vacsorára, de akár vendégváró hidegtálhoz is.


Hozzávalók:

  • 2 kg darált sertéshús
  • 1 db tojás (nyers)
  • Bors
  • 4 teáskanál pirospaprika (hogy legyen színe)
  • Fokhagyma ízlés szerint (kb. 10 gerezd)
  • 5 db főtt tojás
  • Zsír vagy olaj


Elkészítés:

Dolgozzuk össze a darált sertéshúst egy egész tojással, ízlés szerint sóval és borssal, pirospaprikával, valamint a finomra aprított fokhagymával. Min. fél órán át hagyjuk állni, hogy összeérjenek az ízek.

Tegyük a hús kb. 1/3-át zsírral vagy olajjal kikent tepsibe hosszanti irányban, "félhenger" alakban. Helyezzük a hús közepébe a tojásokat egymás mellé szorosan, majd fedjük be őket a maradék hússal. Vizes kézzel simítsuk el a húst egyenletesen.

180 fokra előmelegített sütőben, fólia alatt süssük 50-60 percig. Ez idő elteltével vegyük le a fóliát, locsoljuk meg a húst a levével és pirítsuk aranybarnára. Közben néha-néha locsoljuk meg ismét.

Tipp: Ízlést szerint apró kockákra vágva egy közepes fej hagymát is hozzá lehet adni a húshoz.

Kellemes időtöltést, jó étvágyat kívánok! :)